Családi mítoszok
Néhány évvel ezelőtt hallottam először a családi mítoszokról egy karrier coaching program keretében. Akkoriban az volt a célom, hogy olyan karrierutat találjak magamnak, ami jobban passzol a belső világomhoz. Az első lépés egy olyan tabló összeállítása volt, amely tükrözte az elképzeléseimet. Ezután elkezdtük elemezni a célok elérsét gátló tényezőket. Ekkor kerültek elő a családi mítoszok.
A családi mítoszok mélyen gyökerező hiedelmek, amelyeket minden családtag ismer és sokszor úgy kezdődnek, hogy “mi”. Amikor internalizálódnak, akkor a “mi” “én”-re változik. Habár az összetartozás érzését keltik, sokszor mégis komoly károkat tudnak okozni, mert elfedik a generációkon átívelő traumákat, torzítják a valóságot és korlátozzák a lehetőségeinket.
Íme néhány tipikus családi mítosz és példák, hogy miben tudnak akadályozni:
- „Mi nem beszélünk ilyen dolgokról.”
Megakadályozza az őszinte kommunikációt, különösen olyan témákban, mint a betegségek, traunák, tabuk. - „A szeretet az jelenti, hogy sosem veszekszünk.”
Akadályozza az érzelmek őszinte kinyilvánítását és feldolgozatlanul hagyja a nezhezteléseket. - „A mi családunkban mindig szenvednek a nők.”
Elfogadottá teszi a fájdalmakat és a mártíromságot. - „Csak a kemény munka visz sikerre.”
Nem veszi figyelembe a pihenés szükségességét, a sikerek megünneplését és az érzelmi intelligenciát. - „Csak a gyengék sírnak.”
Az érzelmek elnyomására késztet. - „A jó emberek nem kérnek segítséget.”
Elrettent a terápiától és attól, hogy merj sebezhető lenni.
Ezek a mítoszok legtöbbször olyan valódi családi történetekből erednek, amelyeket az őseink fontosnak és érdemesnek tartottak továbbadni. De ez ugyanúgy működik, mint a gyerekek “telefonos” játéka, amikor az első súg a mellette ülő fülébe egy üzenetet, majd ő ezt megsúgja a következőnek és így tovább, míg végül az utolsó gyerek hangosan elmondja az üzenetet, de annak addigra szinte semmi köze az eredetihez, megváltozott, mindenki csak azt adta tovább,amit értett belőle és kiegészítette ezzel-azzal. Ugyanígy alakulnak át családi történetek is ahogy átadásra kerülnek generációkon keresztül. A végén senki sem tudja, hogy mi volt az eredete a mítosznak.
Habár kitalált, de még jobb analógia a témára az Öt majom kísérlet:
Öt majmot helyeznek egy ketrecbe.A ketrecben van egy létra banánokkal a tetején. amikor egy majom megpróbál felmászni a létrán, minden majmot lelocsolnak hidegvízzel.
Hamarosan abba is hagyják a próbálkozást..
Aztán az egyik majmot kicserélik egy új majomra. Ez az új majom nem tud a hidegvizes locsolásról, így elkezd felmászni a létrán. Ekkor a többiek megtámadják.
Végül minden eredeti majom kicserélésre kerül. Az új majmok közül egy sem volt soha sem lelocsolva hidegvízzel, de mégsem mernek felmászni a létrán.
Miért? Mert “így mennek a dolgok errefelé”.
Annak ellenére, hogy kitalált történet, de mégis jól példázza, hogy hogyan jönnek létre tudat alatt a szabályok és hiedelmek és még akkor is élnek, amikor az eredeti indok már rég nem létezik. Gyakran íratlan szabályokat követünk, hiedelmeket ismételgetünk vagy elnyomjuk álmainkat mert ezt mondták nekünk, hogy ezt így kell.
Gyerekkorunkban amikor meg akartuk érteni ezeket a mítoszokat, állandó “Miért?” kérdésekkel zargattuk a szüleinket, s mivel ők sem tudták a választ, lehet hogy elhessegettek minket, vagy nem reagáltak, esetleg megbüntettek. De az is lehet, hogy egyszerűen csak hittünk nekik, ahogy elhittük, hogy létezik a Mikulás vagy a Húsvéti Nyuszi.
Az én családomban például két tipikus mítosz élt:
- „A mi családunk sosem szerencsés.”
- „Ha van valamink, ami értékes, azt el kell rejteni, vagy elveszítjük.”
Mindkét mítosz megerősítette a tehetetlenséget és a félelmet. Nem mertem a bőségről még csak álmodozni sem vagy arról, hogy egyszer majd megmutathatom magamat a világnak. Megtanultam elrejteni a tehetségemet és a figyelmemet csak arra összpontosítottam, hogy hol és mikor érhet majd valamilyen veszteség vagy csalódás. Ez még akkor is így volt, amikor éppen jól mentek a dolgok.
A mai napig fedezem fel magamban ezeket a családi mítoszokat és több saját magam által felépített korlátozó hiedelmet is. a fókuszomat a veszteség és csalódás észrevételéről áthelyeztem oda, hogy észrevegyem ezeket a hiedelmeket a rendszeremben. Amint fülön csípem őket, megállítom a gondolatot és arra gondolok, hogy mennyi mindent elértem és el fogok még érni az életben és milyen büszke lehetek magamra.
Összefoglalva tehát, ami nekem segített:
- A hiedelem, mítosz azonosítása.
(Ezt lehet a családi történetek alapos vizsgálatával kezdeni. Vagy megvizsgálni, hogy mi az, ami nagyon nem megy az életben és végigmenni az életünkben azokon az emlékeken, ami ezzel kapcsolatban beugrik. Akkor is, ha látszólag nem is kapcsolódik a két dolog.) - Ha megvannak a hiedelmek, akkor kérdezzük meg magunktól, hogy korlátoznak vagy hasznosak?
- Ha a hiedelmek korlátozók, amikor megjelennek, álljunk meg egy pillanatra és emlékeztessük magunkat:
“Ez egy régi minta.” És elegánsan vagy káromkodva intsünk búcsút neki. 🙂
Előfordul, hogy sokszor meg kell állítani a pillanatot – de idővel ki lehet programozni magunkból ezeket a hiedelmeket.
Mi a helyzet veled?
- Be tudod azonosítani a saját családi mítoszaidat?
- Segítenek a fejlődésben, vagy visszatartanak?
- Kapcsolatot teremtenek vagy akadályokat?
Kísérletek, amik igazolják az “Öt majom kísérlet”-et
Ugyan az “Öt majom kísérlet” kitalált, de van néhány valós pszichológiai tanulmány, ami igazolja a történetben megjelenő viselkedésmintákat és a hiedelmek átadásának folyamatát:
1. Konformitás – Solomon Asch (1951)
A résztvevőket arra kérték, hogy vonalak hosszúságát vessék össze, de amikor olyan színészekkel voltak körülvéve, akik rossz választ adtak, sokan alkalmazkodtak a többséghez és maguk is rosszul válaszoltak még akkor is, ha tudták az igazat.
2. Szociális tanulás – Albert Bandura’s Bobo Baba Kísérlet (1961)
Azok a gyerekek, akik megfigyelték, ahogy felnőtt megver egy felfújható babát, hajlamosabbak voltak utánozni az agresszív viselkedést.
3. Engedelmesség – Stanley Milgram (1963)
A résztvevőket arra kérték, hogy áramütést adjanak a velük szemben ülőnek. Sokan akkor is folytatták ezt, amikor a másik már láthatóan szenvedett pusztán azért, mert egy tekintéllyel bíró személy ezt mondta nekik.
4. Tanult tehetetlenség – Martin Seligman (1970)
Az elkerülhetetlen sokknak kitett kutyák végül feladták a szökési kísérleteket – még akkor is, amikor a szökés már lehetségessé vált.
Lehet, hogy a családi mítoszok nehezen észrevehetők vagy láthatatlanok, de a hatásuk igencsak valódi.
Amikor felfigyelünk rájuk és azonosítjuk őket, akkor el tudjuk kezdeni újraírni a történetünket.
